III. Történelmi futballmérkőzés Énlakán

(2006.10.21.)

I. Firtos Kupa

2006 októberének harmadik hétvégéjén (10.21.) - követve az eddigi hagyományokat - immár harmadik alkalommal kiemelkedő sportösszejövetel volt Énlakán. Régi álom vált valósággá. Megrendezésre került az I. Firtos labdarugó kupa öt környékbeli falu csapatának részvételével. A szervezők (Koronka Attila, Dr. Tálas László) meghívására az Énlaka mellett Etéd, Kőrispatak, Küsmőd és Firtosmartonos falvak is képviseltették magukat. A rendezvény díszvendége az idén 75 éves, énlakai születésű Toró Tibor fizikus professzor volt, aki 25 év után látogatott újra szülőfalujába. A tornát a Székely himnusz meghallgatásával kezdődött, majd Bálint Mihály, Énlaka tanácsosa köszöntötte a vendégeket, végül Dr. Tálas László beszéde következett. A csapatok 2x15 perces játékidőben, körmérkőzéses formában versenyeztek egymással. A mérkőzéseket több, mint 150 néző tekintette meg. A rendezvény alatt, a kihangosított "stadionban", Barkó Csaba ("a hangosbemondó") folyamatosan közvetítette, szórakoztatta a szurkolókat. Mindenki meglepetésére, de megérdemelten Firtosmartonos csapata nyerte el elsőként a vándorkupát. A nagy sikerrel végződött sportesemény végén bejelentésre került, hogy 2007 októberében a Firtos kupa következő állomása Kőrispatak lesz. A helyi művelődési házban, nagy számú jelenlévővel megtartott vacsorát kihasználva Dr. Tálas László és Nádai Norbert garai (Bács-Kiskun megye) képviselők felajánlották testvérközségi kapcsolat kialakítását Énlakával.

@KÉP

Tabella:
Helyezés
Csapatok
Pontok
Gólarány
1
Firtosmartonos
12
8/4
2
Etéd
7
4/1
3
Küsmőd
6
8/7
4
Kőrispatak
2
2/4
5
Énlaka
1
1/7

Mérkőzések:
Énlaka - Kőrispatak
0 - 0
Küsmőd - Etéd
0 - 3
Firtosmartonos - Kőrispatak
2 - 1
Énlaka - Etéd
0 - 1
Küsmőd - Firtosmartonos
2 - 3
Kőrispatak - Etéd
0 - 0
Énlaka - Firtosmartonos
1 - 2
Küsmőd - Kőrispatak
2 - 1
Etéd - Firtosmartonos
0 - 1
Énlaka - Küsmőd
0 - 4

Csapatok:

Énlaka
Firtosmartonos
Etéd
Kőrispatak
Küsmőd
Koronka Attila
Demeter Ferenc
Dr. Szabó Levente
Szabló Attila
Kovács István
Dr. Tálas László
Miklós József
Mére Csaba
Szabó Attila
Tekeres Csaba
Széles Sándor
Miklósi Kálmán
Máté Árpád
Istvánfi Attila
Simó Zoltán
Czire Alpár
Szász Boton
Birtalan József
Jakabfi László
Barkóczi Elemér
Koronka Gyula
Szász Lajos
Gagyi Zoltán
Rostás Dumitru
Gellért Attila
Tálas László
Simó Attila
Gothárd Csaba
Csapai Attila
Kovács Mózes
id. János János
Jakab Róbert
Tiboldi Elek
Gargyos Attila
Major Ferenc
ifj. Jánosi János
Vas György
Nagy Zoltán
Pál Zsolt
Sánta Sándor
Krisán Mihály
Jankóczi József
Hajnal Barna
Istvánfi Szabolcs
Dósa Endre
Bálint Albert
Kelemen Sándor
Lőrinczi Attila
Biczi Árpád
Keresztes Attila
Koronka Csaba

Mére Attila
Istvánfi Béla
Nagy Endre

Gólkirály: Simó Zoltán (Küsmőd) 6 góllal

játékvezetők:
Tekeres Csaba (Küsmőd) - 3 mérkőzésen
Szabó Attila (Kőrispatak) - 5 mérkőzésen
id. Jánosi János (Énlaka) - 2 mérkőzésen

jegyzőkönyvvezető: Dr. Novotta Edina

Díszoklevelet kapott Veres Albert és Fülöp Jenő, akik 40 évvel ezelőtt tagjai voltak a sikeres énlakai csapatnak